Ha máshonnan nem, az amerikai filmekből biztosan ismerős a szituáció, amikor felkerekedik a család egy lakóautóval, amely aztán mindenféle kalamajkát okoz. De nem ritkák a nyugdíjas éveiket az amerikai országutakon töltő idősek képe sem. A lakóautó nem új keletű dolog, de nyilván az európai közönséggel az amerikaiak szerettették meg. Nincs is annál izgalmasabb, mint kötöttségek nélkül szelni a kilométereket, és megállni ott, ahol kedvünk szottyan. Ám a helyzet közel sem ennyire egyszerű. A lakóautó bérlés előtt – vagy lakókocsi vásárlásnál – érdemes tisztában lennünk úti célunk szabályaival, hiszen nem csak leparkolunk egy pihenőben, és jól is van ez így.
Lakóautó kisokosunkban összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat azoknak, akik most próbálnák ki először a lakókocsis utazást. Ezt érdemes lesz még a lakóautó bérlés előtt elolvasni!
Milyen fajta lakóautók vannak?
A technikai fejlődésnek köszönhetően már nem ott tart a lakóautó-piac, hogy van-e benne vécé, avagy sem, sokkal szerteágazóbb lett, ezzel elégítve ki minden igényt: a hippi-életérzést és a „magammal viszem az egész lakásomat”. A határvonalak viszont nem ennyire élesek, de azért megpróbálkozunk egy felsorolással.
Lakókocsi – manapság inkább a lakóautó szinonimájaként használják, és nem önálló kategóriaként, pedig korábban egyeduralkodóként volt jelen a piacon. Ez a tipikus, autó után kötött lakhely. Mint az Üvegtigris 🙂
Lakóautó – Minden igényt kielégít, ezzel a típussal találkozni a legtöbbet, és ha valakinek azt mondjuk, lakóautó, biztos, hogy ennek a kép ugrik be először. A hagyományos fajtája mellett egyre népszerűbbek az alkóvos változatok – mint amilyen a mi, Holiday lakóautónk is – amelynél a nagy ágy a vezetőfülke fölé nyúlva helyezkedik el. Fontos tisztában lenned bérlés vagy vásárlás előtt a lakóautó valódi méretével, hiszen itt már vannak igazán nagy gépek, amire nem biztos, hogy elég a sima B kategóriás jogosítvány!
Camper, vagyis a sima kisbusz – zuhanyzó nélküli nagyobb személyautó. Vagyis még csak nem is nagyobb, mint egy személyautó.
Az angol „van” típusú furgon – már zuhanyzós is lehet, és egy család kényelmesen elfér benne. Még nem lakóautó méret, így nem igényel különösebb tudást a vezetése.
Lakóbusz – ez teljesen integrált, azaz az egész jármű – jelen esetben egy busz – teljesen a megrendelő igényei szerint van felépítve, nem pedig egy meglévő vázra vannak felépítve.
Előnyök
- A legfontosabb előnye máris az idő – nem vagyunk ugyanis időhöz kötve, mint amikor rohanunk gyerekkel a nyakunkban a reptérre, vagy a vonathoz, hogy elérjük a csatlakozást. De már akkor is komolyan számolni kell, ha csak autóval utazunk, mert bizonyos idősávokban jobb elkerülni egy bizonyos autópályát vagy épp a határt. És hát autóval azért sietni kell, mert nem bír annyit egy helyben ülni a gyerek, kényelmetlen az ülés, pont az a dolog kellene a csomagból, ami leghátul és legmélyebben van, azaz jobb lenne gyorsan kipakolni a kocsiból.
- Spórolás – persze van útdíj, autópálya matrica, üzemanyag költség, de ez is nagy valószínűséggel olcsóbbra jön ki, mintha az egész családnak repülőjegyet és szállást foglalnánk.
- Gyorsan változtathatsz a programokon – a fix helyekkel az a baj, hogy leszűkíti a lehetőségeinket. Ha nincs autónk, akkor nem tudunk olyan távolságot bejárni, ha meg van is, akkor sem tudunk korlátlanul autókázni. Ellenben egy lakóautóval sokkal egyszerűbben tudunk a programjainkat megváltoztatni.
- Lakás, négy keréken – azzal, hogy lakókocsiba szinte korlátlanul pakolhatunk, nem kell otthon hagyni a SUP-ot, a túra- vagy búvárfelszerelést, a squash- vagy teniszütőt, azaz semmit, ami a hobbinkhoz köthető.
Tippek!
- B kategóriás jogosítvánnyal 3,5t-ig vezethet!
- Ha túllépjük megengedett súlyt, akkor két dolog miatt is bajba juthatunk: egyrészt a jogosítványunkkal már nem vezethetnénk, másrészt több helyen bizonyos súly felett extra útdíjat kellene fizetni. Érdemes ezért körültekintőnek lenni, hiszen egy-egy autó önmagában megközelíti a 3 tonnát úgy, hogy még semmit – se a cuccunkat, se magunkat – nem raktunk bele.
- Ne hagyatkozzunk a sima GPS appokra. Speciálisat keressünk, hiszen egy 6-7 méteres lakóautóval nem mindenhova férünk be.
- Készüljünk fel előre! Tervezzük meg az útvonalat, és előre nézzük meg, hol állhatunk meg – nem mindenhol lehet ugyanis!
- Ha meg is állhatunk valahol, jó azt is felderíteni, hogy van-e áramforrás, tudunk-e vizet tölteni, a szennyvizet kiüríthetjük-e.